27. My Life

  - Ezt csinálta volna? Ez nem rá vall, hogy csakúgy lealázza a legjobb haverját. – akadt ki Yong Hwa.
  "Nem mondtam el, hogy igazából rajtam vesztek össze… de erőt kellett vennem magamon."
  - Yong Hwa… tulajdonképpen…. nem csakúgy támadta le… Miattam vesztek össze…. – vallottam be halkan.
  - Miattad? Akkor azért…
  - Igen, miattam. Gi Kwang-nak ötezer év múlva leesett, hogy belém van zúgva; én akkor már együtt voltam Jung Shin-nal. Meglátott minket együtt a kórházban és elborult az agya. Aztán mikor összevesztünk a maknae-tekkel a hazugsága miatt, kapva az alkalmon, bevallotta nekem. Ekkor adtam neki egy utolsó esélyt, de közben becsajozott. Ezért nem értem, miért csinálja ezt. A barátnőjét meg elméletileg szereti. A buliban bekattant és hirtelen nagyon kellettem neki… biztos történt valami… Így bedobta az egóját és be akarta bizonyítani, hogy vele jobban járok…. – fejeztem be a mesémet.
  - És most mi történt? Mert a kis drágánknak csak a csitítgatásait hallottuk.
  - Most közöltem vele, hogy…
  - Hogy Gi Kwangot szereted? – vágott közbe Jong Hyun.
  - Mi? Dehogyis! Nem, csak, hogy nem lehetek végig a kiránduláson csak két napot. Én meg az érted való aggódásom miatt – néztem Min Hyuk-ra.
  - Persze! Fogd csak a betegre!
  - Mindegy. Szóval sok dolog kavargott a fejemben, sok minden történt és hamar fölkaptam a vizet és olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amiket nem kellett volna. Ezt akartam volna tisztázni vele, de NEM HAGYTATOK!
  - Óhh… Akkor most mi lesz? Szólj, ha segíthetünk!
  - Nah, elmondtam, most már boldogok vagytok?
  - Hogy lennénk már boldogok, mikor ti balhéztok? Mi most legbelül sírunk. – mondta Yong Hwa. – Hyukkie mikor műtenek? – fordult a doboshoz.
  - Most. – jött be az orvos. – Pár perc múlva végeznek a mostani pácienssel és egyből visznek is le. Kitartás!
  - Fel kell hívni Jung Shin-t! – pattant föl Yong Hwa és elvonult telefonálni. Ahogy hallottam egyből felvette neki és megbeszélték, hogy maximum két perce van, hogy ideérjen. Lerakta a telefont és leült Min Hyuk mellé az ágyra, aki sírt.
  - Hyukkie, tarts ki és ne félj! A legjobb orvosok látnak el. Amikor visszahoznak, mi itt fogunk várni, jó? Csak nyugodj meg! – nyomott egy „apai puszit” a homlokára. Ez elég furán nézett ki. A döbbenet Jong Hyun arcára is kiült, mert Yong Hwa értetlenül nézett ránk.
  - Mi van? Én töltöm be a szerető apa szerepét ebben a bandában. Nem adhatok puszit nyugtatásképp? – pislogott. A döbbent gitárossal egymásra néztünk.
  - De olyankor nem szokás becsukni a szemet! És nem ilyen LASSAN adjuk! – mondtuk egyszerre.
Min Hyuk erre végre elnevette magát, a leader pedig elpirult.
  - Most elrontottátok a pillanatot! – durcázott.
  - Hyung, ne itt melegedj! – lökte le az ágyról a kis dobos.
  - Nem melegedtem! Én csak meg akartalak nyugtatni! És különben is, ha meleg lennék, nem a Min Hyuk féle fiúk érdekelnének. Ő túl cuki hozzám. – nevetett magán és mi is elnevettük magunkat. Nem sokkal ez után Jung Shin is megérkezett.

- Ő mit keres még itt? – mutatott rám.

~ Lee Gi Kwang szemszöge

„A volt legjobb haverommal ülök egy étteremben és békét szeretnék kötni…”
  - Hogy tudtál 1, 2, 3… 6 kehely fagyit megenni ennyi idő alatt? – csodálkoztam.
  - Mit tudom én?! Csak jöttek maguktól… - bambult el.
  -Föld hívja Jung Shin-t! – lengettem előtte a kezem.
  - Ja, itt vagyok. Amúgy ez tök jó, hogy még nincs nyár és már adnak fagyit! – lelkendezett.
  - Hülye! Jövő héten nyár van. – veregettem vállba.
  - Akkor azért adtak! – csettintett ujjával. – De lényegtelen, IMÁDOM A FAGYIT! – mondta, mint egy ötéves.
  - Látom. Na, szóval megbocsájtasz? – néztem rá.
  - Ha elfelejted Min Ah-t! – nézett mélyen a szemembe.
  - Mit akarsz még tőle? Hát nem fogod fel, hogy mit művelt? Soha nem veszekedtünk! Fagyit se ettél még ennyit egyszerre… Mi az a piros folt? – mutattam arcára. – Verekedtél???
  - Dehogyis! Este részegségemben és szomorúságomban… megfejeltem párszor a falat… - suttogta.
  - Sajnálom! És most? Hogy vagy? Hallottam a veszekedést.
  - Hát azt… Azt mondta leszrződtet és nem találkozunk többet.. és hogy nem járhatok koncertezni… Kiabált velem… 4 éve másodszor… - mondta gyermek lelkű barátom. – Áh, hogy tehette ezt?Mit ártottam neki? Tudod mit? Megváltoztatom a feltételem: nyugodtan legyél vele, csak mikor veled vagyok ő ne legyen ott. Rendben?
  - Akkor… most szakítani akarsz vele? – pislogtam.
  - Igen… - könnyezett be. – Bocs, telefonom van! – vonult félre. Eltöprengtem.
„Szegényt 1-2 szóval így befolyásolni lehet…? Jobban kell rá vigyáznom!”
  - Yong Hwa hívott, Hyukkiet most fogják műteni… Vissza kell mennem. Te is jössz? – nézett rám idegesen és a könnyes szeméből két nagy könnycsepp hullott alá.
  - Elkísérlek, de nem maradok ott. Dolgom van.
  - Oké. – törölte le a könnyeit és elindultunk. Mikor a kórház elé értünk elköszöntem és elváltak útjaink.
  -Hyung! Az igazgató keresett! – rohant felém Hyun Sik.
  -Mikor? Hol van most? – ragadtam meg.
  - Asszem visszament az irodájába. de nagyon ideges volt…
  - Gondolom… - mondtam és futottam is az említett irányba. – Elnézést kérek, egy barátommal találkoztam.
  - Hát most öt perced van, hogy átöltözz és elindulj. Mert el fogsz késni. Nyomás! – utasított.
„De mit vegyek fel? És egyáltalán hova megyünk? Aish! Mindegy! Felveszek egy lazább, de elegáns szmokingot meg egy farmert aztán kész!” Felöltöztem, majd lementem a kocsihoz.
Sötétített ablakain se ki, se be nem lehetett látni.
„Na jó, akkor most zacskót húznak a fejemre és túsz leszek? Fuh, csak érjünk már oda!”
Egy félórás utazás után megérkeztünk a helyszínre: Színház. „Hálleluja..!”
Az ajtóra felfüggesztett plakátra néztem:
  - Ki lehet ez a srác a főszerepben? Mintha már láttam volna… Ajusshi! Ki ez a fiú?
  - A Nemzeti Balett egyik legjobb táncosa. – mondta.
  - Balett?? Mit keresek én itt?? – ragadtam meg a telefonom. – Doo Joon hyung! Hozz haza!
  „- Hol vagy?”
  - Balett előadáson…
  „-Pff, akkor ott is maradsz! Jó szórakozást!” – tette le a telefont.
„Fhuuuh, ha végre haza jutok én esküszöm, hogy leütöm!!”
Bevonszoltam magam a nézőtérre és elfoglaltam a menedzserem mellett foglalt helyemet, aki már várt rám.
  - Hol a fenében voltál? Egy perc és kezdődik,! – szidott le.
  - Egy perc és én sehol nem leszek.
  - Dehogynem! – rántott vissza a székbe. – És élvezni fogod!
   - Mit? Azt, hogy pár hülye gyerek… - kezdtem kiabálni, mire lekapcsolódtak és kezdődött az előadás.

  - Mielőtt elkezdenénk, kérjük, hadd mutassuk be önöknek az új csillagpárunkat: Son Na Eunt és Kim Jong Sunt! – mondta egy hang a hangszóróból. „Én azt hittem, Na Eun neve ritka… ezek szerint mégse..”
Ekkor felszaladt a színpadra egy lány egy fiúval kézen fogva. A srác volt a plakátról. Úgy helyezkedtem, hogy jobban lássak.
„Várjunk csak! Az a lány…. az a lány Na Eun… mármint akit ismerek… akit szeretek… A fiú meg… Mégis mi a franc folyik itt??”
Ki akartam osonni, de a két jól ismert gorilla mellettem termett
  - Most miattatok végig kell néznem ezt a nyáladzást! – vetettem oda nekik, szinte köpködve a szavakat.
El kezdtem gondolkodni, de a hangos zene megzavart.

„Majd a „show” után rendet rakok a fejemben, addig is… A tánc az tánc. Nyugodtan nézhetem, hisz nem én vagyok ott és röhöghetek rajtuk…”

26. My Life

Elrohantam és benéztem Min Hyuk-hoz. Jung Shin nem volt ott, így tovább akartam menni, de egy kéz hátrarántott, amitől seggre estem.
  - Aú! Te barom ez fájt! – üvöltöttem Gi Kwang-ra. – Hova rohansz? – tápászkodtam fel.
  - Jung Shin-hoz! Nem akarom, hogy még jobban megbántsd! – kiáltott vissza.
„Hát ez kész! Azt hiszi, hogy szívesebben találkozna, mint vele?”
  - Mi folyik itt? Min Ah, jól vagy? Kit bántottál meg? What happened? – jött ki a kórteremből Yong Hwa. Mikor felálltam és körbenéztem, Gi Kwang-ot már nem sehol.

  - Sajnálom oppa, de ez hosszú történet. – próbáltam szabadulni, de a leader nem egy könnyű eset.
  - Nem! Mindent elmesélsz elejétől a végéig! – parancsolta.
  - De nem engedhetem, hogy Gi Kwang hamarabb megtalálja!
  - De MIÉRT? Mit tett? Legjobb haverok…
  - VOLTAK! – fejeztem be mondatát. Yong Hwa iszonyatosan meglepődött, így úgy éreztem, muszáj elmondanom, hogy mégis mi történik körülöttük. – Figyelj, elmondom. – kezdtem bele. Most már biztos nem én jutok hamarabb Jung Shin-hoz úgy hogy mindegy. „Kösz, Yong Hwa!”
  - Gyere be a szobába és ülj le! Látom rajtad, hogy állva nem fogod bírni végig mondani. – invitált be.
  - Akkor azzal kezdem, hogy mi történt tegnap…
  - Amikor elmentetek szórakozni?
  - Igen… Amúgy, mikor Jung Shin hazament, nem láttatok rajta, vagy nem csinált valami furcsát? – emlékeztem vissza a foltra a szeme alatt.
  - De! Felment, elkezdett sírni, aztán annyit hallottunk, hogy bőg és valami koppan a falon. Felmentünk mi is és azt láttuk, hogy a fejét veri az ajtófélfába. – mesélte Min Hyuk. – Kérdezgettük, hogy mi történt, de válaszul csak bement a fürdőbe és egy órát antiszockodott.
  - Aigoo! Ebből ma miért nem látszott semmi? Ma teljesen friss volt, mikor találkoztunk és még mosolygott is! – értetlenkedtem.
  - Ne feledd: SZÍNÉSZ! – figyelmeztetett Jong Hyun.
  - Renden. Áááááh! Ezt tényleg elcsesztem!
  - Min Ah! Ne magadat okold! Elvégre, ha nem hoznak ide, akkor ez nem történik! – próbálta magára vállalni Min Hyuk.
  - De igen! Mert én hívtam el magammal tegnap és miattam vesztek össze. Most is miattam ment el és ki tudja, mit csinál?! – szöktek könnyek a szemembe.
  - Jól van! Nyugodj meg és kezd el higgadtan mesélni, hogy mi történt a buliban!
 Bólintottam, nyeltem egyet és vettem egy nagy levegőt, majd mesélni kezdtem.

~Lee Gi Kwang szemszöge

  Miután felhívtam Jung Shin-t sietve haladtam a legközelebbi Fridays-hez. Szerencsémre hamar megtaláltam és leültem mellé. Nem nézett fel rám, csak az étlapot böngészte.
  - Sajnálom. – mondtam halkan. - Bocsánatodért esedezem! – hangosítottam.
  - Miért kéne megbocsátanom?

  - Jaj, tudod, hogy milyen vagyok, ha valamit meg akarok kapni és nem lehet az enyém….
  - Ja, és ezért kell a béka feneke alá tipornod? Ha ennyire kell Min Ah, akkor magadtól szerezd meg é ne rám támaszkodva. – kérte lehajtott fejjel. – Tudod… én eddig csodáltalak, te voltál a példaképem, de most hangya méretűre zsugorodtál a szememben. – jelentette ki.

  - Eddig is pici voltam, hagyjál már ezzel! – nyafogtam.
  - Hyung, nem vagyunk most olyan viszonyban, hogy komédiázz. – mérgelődött. – Csak ennyit akartál? – nézett végre rám. – Ha igen, akkor kérlek, most távozz! Nyugodt körülmények között szeretnék enni. – játszotta a nagyfiút.
  - Nem. Nem csak ennyit akartam. Én nem így akartam ezt az egészet. Igen, persze tisztában tarthattam volna az érzéseid. Lehet… Sőt biztos, hogy egy barom voltam, de kérlek bocsáss meg! Vagy ha nem is, akkor legalább azt ígérd meg, hogy soha senki és semmi miatt nem hagyod ott a CNBLUE-t és nem hagyod abba színészkedést és a modellkedést!
  - Honnan tudsz a modellkedésről?
  - Haver, szerinted egy ilyen alap dolgot nem tudok? Mindegy, nem ez a lényeg!
  - De Min Ah-nak ne mondd el! – kérte.
  - Ez az! Megint Min Ah! Megértem, hogy nagyon odavagy érte és minden körülötte forog, de nézd meg, mit csinált! – mutatok az előttem sorakozó fagyi kehely hadra, amiket még csak most vettem észre. – Miatta vesztünk össze! – mondtam halkan.
  - Nem! Miattam! Én akadtam ki rá túlságosan, holott igaza van! Ha én is koncertezhetek, akkor ő is forgathat! Aish! – állt fel. – Meg kell keresnem! – indult meg.
  - Chingoo! – kiáltottam utána – Már megint! Most hagyd, had gondolkozzon. Maradj itt és beszélgessünk!
  - Most taktikázol? – jött vissza. - Hm?
  - Mi van? Ha azt hiszed, hogy most is azon munkálkodom, hogy ne legyetek együtt, akkor azt gyorsan verd ki a fejedből!
  - Ezt kérdeztem….
  - Na, mindegy… Miattad vagyok itt és miattad mondom ezt. Min Ah-t az előbb nagyon megutáltam, hidd el. Csak te érdekelsz! – mondtam őszintén. Jung Shin furcsán nézett rám. – Vagyis… hogy ne csinálj hülyeséget! Ne értsd félre…
  - Aha… De még mindig haragszom. – durcizott.
  - Tudom, csak ülj le! – nyomtam le a székre.

 „Na, akkor beszélgessünk…”

25. My Life

  "A kórházban... Min Hyukot műteni akarják, nekem meg el kell utaznom. Most pedig magyarázatot várok."
  - Na, csak annyi, hogy szegény gyereknek hasi sérve van és mi el drága mulatság lenne kétszer műteni, most megcsinálják mind kettőt. - magyarázta Jung Shin.
  - Értem. Azt hittem, valami nagyobb gáz van.
  - Nagyobb? Nem elég nagy ez is? - értetlenkedett.
  - Nem, nem. Vagyis de, ez is elég nagy baj, csak azt hittem, hogy életveszélyben van...
  - Miért lenne? Aish, szegény hyung. Remélem sikerül a műtét!
  - Én is. - mondtam és a földre rogytam.
  - Min Ah, jól vagy? - kapott utánam. Basszus, ma mindenkinek baja van? Nehogy már te is kórházba kerülj! Hogy jössz így a kirándulásra? - Erre a kérdésre hányingerem lett és szédülni kezdtem.
  - Jung Shin... - próbálkoztam. - A kirándulás... - Erre jött egy doki és gyorsan felpattantam. Az orvos nem jött oda hozzánk, de Jung Shin furcsán nézett rám, így leültem egy székre.
  - Na szóval a kirándulás - fogtam a fejem, mert még mindig szédültem. Jung Shin kíváncsian nézett rám. -, csak két napot leszek ott. - nyögtem ki.
  - Mi van? Miért? - meredt rám. - Mi a francot csinálok én ott nélküled?
  - Majd az osztálytársaiddal leszel. - mosolyogtam.
  - Ja, de miért? Hisz miattad nyertük meg! - kiabált.
  - Csst! Csendesebben! - szóltak ránk.
  - Jung Shin-ah mit kiabálsz? - talált meg minket a banda két hiányzó tagja. - Szia Min Ah. - Meghajoltam. - Hol van Min Huk?
  - Ott bent. - mutattunk a kórszoba felé. Yong Hwaék elmentek.
  - Na akkor mi van?
  - Csak az, hogy lesz egy újabb videó, amiben szerepelnem kell. Ezért csak két napra engednek el.
  - Értem. Aish, miért kellett elvállalnod már az elején? - akadt ki.
  - Mert ott nem közösítenek ki; foglalkoznak, barátkoznak velem és sokkal többet tanultam, mint a suliban! Végre igazi életem lehet. - kaptam föl a vizet.
"Szeretem Jung Shint, de azért ne kössön bele abba, hogy mi a jó nekem."
  - Min Ah... Én... én csak azt hittem, hogy végre...
  - Végre mi?
  - Végre együtt legettünk volna. Mármint nyugodt körülmények között... Eddig mindig minden a klipről, Gi Kwangról és a munkáról szólt, és most lehetett volna egy nyugodt, csendes hetünk. De te...
  - Szóval az én hibám? Jól van. Ha egy hét miatt ennyire kiakadsz, akkor soha többé ne menj koncertezni, turnézni, hisz akkor se lehetnénk együtt, de eddig érdekes módon kibírtad. És most is mentél volna. Akkor ez hogy van? Te elmehetsz, én nem?
  - Arra nem is gondoltál, hogy az előbb felsorolt okokon kívül ott van az is, hogy én ezt szeretem. Ja és lehet, hogy leszerződtetek, mert tehetségesnek találtak. Akkor még ennyit se találkoznánk. De lehet, hogy ez lesz a legjobb. Te elmész turnézni, én meg gyakornokoskodnék, majd sztár lennék és én is koncerteznék. - dühöngtem.
  Átgondoltam, hogy miket is mondtam ezelőtt, amiket meg is bántam és hogy visszatartsam a könnyeim lehunytam a szemem. Mikor kinyitottam Gi Kwanggal találtam magam szemben.
 "Aish! Mit hallhatott? Egy szörny vagyok!"
  - Te mit csinálsz itt? Mit hallottál? Miért vigyorogsz? Miért? - kiabáltam.
  - Ne kiabálj, kórházban vagyunk. - tette a számra a kezét. - Min Hyuk a barátom, ezért vagyok itt. Te meg itt ülsz egyedül összetörve és fel szerettelek volna vidítani. - mosolygott.
  - Nem vagyok egyedül. Jung Shin...
  - Basszus, ő is itt van? Most hogy jutok be Hyukiehoz, hogy ne fussak össze vele?
  - Nem is láttad? De hát az előbb még előttem állt. Hol van? - förmedtem Gi Kwangra. - Ajj, remélem, nem bántottam meg nagyon.
  - Akkor az előbb vele kiabáltál? Mert... ő nagyon érzékeny arra, mikor valaki a koncertekkel és egyéb Cnblues dolgokkal dobálózik. - mondta komolyan.
  - De miért? Ezt eddig nem vettem észre. - Leült mellém.
  - Ahogy azt te is tudod, ő a legfiatalabb a bandában, így neki sokkal többet kell güriznie ahhoz, hogy a banda méltó tagjának érezhesse magát. Éjjel-nappal dolgozik és van, hogy nem is alszik. Erre jön még pluszba a drámákban való szereplései. Ezzel a beszélgetéssel te, az imádottja, azt mondtad neki, hogy mindezt hagyja elveszni. És ahogy ismerem, most beül valahová és teletömi magát kajával, vagy leissza magát és azon gondolkozik, már amennyire megy részegen, hogy megtegye-e, annak érdekében, hogy neked jó legyen és ne veszítsen el. De gratulálok, ezt jól megcsináltad! - bólogatott gúnyosan.
  Fogtam magam, bementem Min Hyuk-hoz, hogy megkérdezzem tud-e valamit Jung Shin-ról, de csak annyit mondott, hogy elment.
  "Na király!"

~Lee Gi Kwang szemszöge

  Próbáltam Son Na Eun-t elérni, de sehogy sem ment. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet a baja.

 Elrohantam a deszkapályához... Senki. Benéztem egy videó-játék üzletbe... ott sincs. Végig néztem az összes helyet, ahol Na Eun-nel voltunk, azonban sehol  sem volt. Azt hittem, Jong Sun-nal lesz, de nem. "Aish, most mehetek az APink-hez..." 

 1 óra alatt megjártam az állomásaim, de sehol senki. Feladva a reményt leültem egy padra.

  - Hát te? - kérdezte valaki.

  - Yong Hwa hyung! De rég láttalak! Hova mentek? És miért csak ketten...? - pislogtam.

  - Min Hyuk kórházba került. - szomorkodtak.

  - Uhh, szegény! Jöhetek veletek? - kérdeztem.

  - Ja, legalább addig is elvonod a figyelmünket a helyzetről.

  - Hyung, a te figyelmed te magad is el tudod vonni, annyit beszélsz. - nevetett Jong Hyun.
  - Hahaha. Na, menjünk! - adta a parancsot. "Igazi vezér!"
  Gyalog mentünk, mert közel van a kórház. Az út alatt a nem megtartott turnéjukról beszélgettünk. Ez elsősorban Min Hyuk műtétje miatt történt, aztán jött Jung Shin kötelező részvétele a kiránduláson.
  "Ez azzz! Nem lesz itt jövő héten és egyenes utam lesz Min Ah-hoz. Végre nem lesz, hogy megakadályozza az együtt létünket. Vagy mi? Basszus! Egy suliba járnak, akkor Min Ah is elmegy... Aish, ő se lesz itt... Aigoo!"
  - Gi Kwang, hol kalandozol? - zökkentett ki Yong Hwa.
  - Ja, csak elgondolkodtam... Hol is tartottál? Épp elmondtam, hogy hogyan értesültünk arról, hogy Hukkie kórházba került. - "Hú, gyorsan váltott témát!"
  - Ja, igen. Folytasd. - mondtam neki, mert tudom, hogy ha el kezd beszélni, nehéz leállítani és nekem nem kell megszólalnom.
 Hamar megérkeztünk, de nem mentem be velük, ugyanis megláttam valakit.
  - Son Na Eun! - kiáltottam és a lányhoz rohantam. Balszerencsémre nem ő volt az. "Aish!"
 Felmentem az emeletre, ahol Min Hyuk szobája volt. Mikor kiléptem a liftből heves vitára lettem figyelmes:
 - Ha egy hét miatt ilyen vagy, akkor soha többé ne menj turnézni, mert akkor se lehetek veled, de ezt eddig kibírtad...
 A másik fél próbálta csitítgatni a lányt, de nem sikerült. Nem láttam őket, mert egy fal mögül hallgatóztam
 "Ez mi már? Egy kórházban ilyen dolog miatt veszekednek? Ekkora hanggal? Turné? Leszerződtet? Hú, csak nem egy új munkatárs?"

  Megvártam, míg lecsendesedik a csaj és befordultam a fal mellett…
„Min Ah? Mit keres itt? Csak nem történt vele valami?”
Lehunyt szemekkel ült a fejét fogva. A szeme könnyes volt. Leguggoltam elé és mosollyal az arcomon vártam, hogy kinyissa a szemét. Mikor végre kinyitotta, meglepetten nézett rám.
„Hát persze… A hajnali történések után… Mit is gondoltam?! Hogy a nyakamba ugrik? Kis híján öngyilkost csináltam a barátjából!”
Kérdezősködni kezdett, mire én egyszerű válaszokat adtam neki.
 - Nem vagyok egyedül! Jung Shin is itt… - Ahogy kimondta ezt a nevet, rettegés fogott el. „Hogy állíthatnék be Min Hyuk-hoz úgy, hogy ő is ott van, azok után, ami történt? Gondolhattam volna, hogy mivel egy bandában játszanak, valószínűleg ő is itt lesz...”
  Min Ah azt mondta, hogy az előbb még előtte állt, de most nincs itt. Szóval vele veszekedett...

„Haha! Ez most nem miattam történt akkor már nem kell összeugrasztanom őket, hiszen megtették maguktól.”
  - Jung Shin nagyon érzékeny a CNBLUE-s dolgokra. Sokat dolgozik… Nem is alszik egy csomószor… Drámák… Klipek… Suli… Koncertek…
  - Ezt nem is tudtam! – „Mivel nem kérdezted”

 Próbáltam nem mutatni elégedettségem a vitájuk miatt és igyekeztem aggódóan beszélni. Leültem mellé és mondtam neki, hogy ezt most nagyon elcseszte. De közben előjött a gondolat, miszerint Jung Shin a barátom és rájöttem, hogy őszintén beszéltem, mikor azt mondtam, hogy fogja és leissza magát, majd felmond. Ez valódi aggodalommal töltött el és mihamarabb túl akartam esni Min Hyuk látogatásán, hogy megkeressem, mert ez már nem játék. A megélhetését és a jövőjét kockáztatja e miatt a lány miatt.
 „Mikor fogok felnőni, hogy az érzelmeim ne tudjanak önálló életet élni?” Ezzel a beszélgetéssel megutáltam kicsit Min Ah-t és Jung Shin fontosabbnak tűnt, mint hogy felszedjem. A lány elrohant én meg utána. Meg akartam állítani, hogy én hamarabb a lelkileg összetört gitáros után mehessek. Megragadtam a kezét és visszarántottam, amitől hátraesett.
  - Aucs! Mi ütött beléd? Hova rohansz?
  - Nem engedem, hogy még jobban megbántsd! – kiáltottam vissza.

Yong Hwa-ék kinéztek az ajtón:
  - Min Ah, jól vagy? Kit bántottál meg? WHAT HAPPENED? – hallottam Yong Hwa hangját.
Kirohantam az épületből és felhívtam Jung Shin-t. Elrejtettem a számom, hogy ne tudja, ki vagyok. A harmadik csörgetésre fel is vette, s remegő hanggal szólt bele:
 - I-igen?
 - Hali, hol vagy most? – kérdeztem Nem válaszolt. – HOL VAGY?? – ismételtem egy kicsit hangosabban.
 - Miért érdekel? Még jobban a föld alá akarsz süllyeszteni? Ebből nem kérek!
 - Nem. Egyáltalán nem ezért hívtalak… Bocsánatot szeretnék kérni… - hatásszünet - … de nem telefonon.
 - Rendben… A Fridays-ben vagyok… De előre szólok, hogy egy rossz szó… Ne feledd: SWORD AND FLOWER! – mondta fenyegetően. „Ja, megtanították árny boxolni, de ha igazi bunyóra kerülne sor, nem merne ütni.”
 - Oks, értem. Félóra múlva találkozunk!

Heringjárat (OS)

  Egy kis kivétel. Tudom, hogy a blog neve Kpop With Me Forever, és most mégis egy ulzzangos one shottal jövök. Remélem nem gond, ha nem csak kpop idolokkal olvashattok! Jó szórakozást ehhez a történethez is!! :D

Hatalmas táskákkal megrakottan várom a buszomat, ami elméletileg elvisz engem a suliig. Hála az égnek, hamar megérkezik, már majdnem leszakadt a vállam.
  Megáll a busz, kinyílik az ajtó és leszáll vagy 20 ezer ember. A sofőr türelmetlenül várja, hogy végre felszálljak és indulhasson. Mielőtt becsukhatná az ajtót előttem, gyorsan fellépek a lépcsőn. Kényelmesen elhelyezkedek és elindulunk.
   A következő állomáson a nem rég leszállt 20 ezer ember helyébe most 40 ezer száll fel. Nem értem, miért mindenki ide akar felszállni, ha mögöttünk jön egy ugyanolyan busz...
A falhoz nyomódok egy fiúval szemben. A hely egyre kissebb lesz közöttünk, ahogy egyre több ember tolong befelé a járműbe. Végül egy kövérkés úr lök rajtunk egy nagyot. Ráesek a fiúra, akinek az ajkai pont az én szám magasságában vannak. Elfogy az az egy négyzet miliméternyi hely is közöttünk és ajkaink egymáshoz érnek.
Az első csókom egy buszon egy ismeretlen fiúval.
  - Jaj bocsáss meg! - próbálom magam egy kicsit távolabb tolni tőle.
  - Nem tehetsz róla. Az úr ülőgumói túl nagyok egy heringjárathoz. - nevet. - Park Hyung Seok vagyok és...
  - Elloptad az első csókom! - mondom kicsit csalódottan.
  - Ha ez megnyugtat: te is az enyémet. - mosolyog rám.
  - Ohh... Én Min Ji Hye vagyok. - mutatkozok be.
  - Hova tartasz ekkora táskákkal? - érdeklődik.
  - Iskolába... de nem tudom, hogy fogok tudni leszállni.
  - Bízd csak rám! - kacsint nagy szemével, amik csak most tünnek fel nekem.
Bemondják a következő megállót és nagy nehezen megnyomatom  valakivel a leszállás jelzőt.
 A busz lassít, a csóktolvajomra nézek amolyan "Na most mi lesz?" fejjel, mire elkapja az egyik táskám, másik kezével a csuklómnál fogva húz fel az ülésről és az embertömegen keresztül rángat az ajtóhoz. Nagyon aranyos, ahogy erősen fogja a kezem, nehogy elvesszek a sok ember között.

 Fogalmam sincs hogyan, de végül lekerülünk a buszról, visszaadja a táskám, csuklómat viszont nem engedi el. Kérdő szemekkel ránézek, ő elmosolyodik, majd magához húz és átölel.
  - Remélem kárpótolni tudtam a csók lopásom. -mondja a hajamat símogatva.
Eltolom magam tőle és jobban szemügyre veszem.
Hatalmas szemek, csodálatosan szép arc, tetkó a mellkasán...
  - Teljesen! - mondom és nyakába bújok. A szívünk egyszerre dobog és nagyon gyorsan.
 Elengedjük egymást, majd a táskámat úrja elveszi és kézen fogva indulunk meg a sulimhoz...

24. My Life

  Visszarohantam a lakásomba és felkaptam a táskám. Futottam volna anyuékhoz, de meghallottam, hogy valaki kiabál.
  - Neem! Én ezt nem csinálom!! - hallottam. A hang a BEAST lakás felől jött, hát odamentem.
Megálltam az ajtó előtt és akaratlanul hallgatózni kezdtem. Az ajtón két fú hangja szűrődött ki. Az egyik biztos, hogy Yo Seob-é volt, a másik viszont torz volt az idegességtől és nem ismertem fel.
  Nem füleltem sokáig, hanem kimentem az épületből és felültem a legközelebb induló buszra. Megvettem a jegyem és szabad hely után kutattam a szememmel. Ahogy a két ülés sort vizslattam megláttam egy kezet, ami nekem integetett. A gazdáját nem láttam, de mivel volt mellette egy hely, és odamentem. Ám a kéz tulajdonosa sajnos Na Eun volt.
  "Aish! Semmi kedvem a z este után Gi Kwang-ról bármit is hallgatni."
Köszöntem neki , majd leültem.
  - Hát te? - érdeklődtem. Honnan jössz? Nem láttalak a megállóban.
  - Valóban. Az egyik barátomtól jövök. Te merre mész?
  - A szüleimhez, aztán Jung Shin-hoz. Beszélnem kell vele a kirándulással kapcsolatban.
  - Aha. Jó szórakozást! Umm... Figyi... Nem láttad...
  - Ki ne mond a nevét! - támadtam le. - Nem, nem láttam, de most hanyagoljuk Gi Kwang-ot, oké?
  - Történt valami? - pislogott.
  - Nem... Egyszerűen csak péntek 13-a van. - hazudtam. - Amúgy hova mész? -tereltem a szót.
  - Én is a szüleimhez. Beteg lett a papám és őt megyünk meglátogatni.
  - Értem. Jobbulást a papádnak. - kívántam neki.
Nem akartam említeni, hogy nekem pedig a mamám beteg, mert az hogy nézne már ki?
  Egy buszmegállót utaztunk csak együtt, majd ő leszállt. Én viszont még egy jó darabig egyedül utaztam. Az út alatt eszembe jutott az a hang, amit Yo Seob-éktól hallottam.
 "Nee! Én ezt nem csinálom!"
  "Vajon ki mondhatta? És mire? Lehet, hogy a  videó miatt. Akkor lehet, hogy nekem is rémüldöznöm kéne? Ááh, majd megtudjuk."
 Leszálltam a buszról, majd egy 10 percet sétálhattam. Annyira siettem, hogy az a tíz perc szinte csak 1-nek tűnt. Megérkeztem a házhoz, ám nem mentem be egyből. Előtörtek az emlékek.
  "Már több, mint egy hónapja nem voltam itthon. Tudom, hogy ez csak egy kis idő, de azok a dolgok, amiken keresztül mentem, meghosszabbították és vagy 2 évnek éreztem. "
 Nagy levegőt vettem és benyitottam. Csönd volt. Ebből arra következtettem, hogy anyu nincs itthon. Beléptem az ajtón és a kanapé felé néztem. A látványon, ami fogadott, elmosolyodtam.
 Apu aludt rajta, akit ellepett egy csomó össze- és nem összehajtott ruha. "Úgy látom, belefáradt a pakolásba."  Odamentem hozzá és felébresztettem.
  - Apu! - mondtam halkan és egy kicsit megráztam a vállát. - Hahó!
  - Igen édesem! Már kész vagyok! - hadarta kiabálva, mikor felébredt. - Ja, hogy csak te vagy? Fúú, azt hittem anyád. Segíts hajtogatni!
  - Oké. - egyeztem bele. - Annyira sajnálom a nagyit!
  - Én is.  Ne mondd el anyádnak, hogy elmondtam, de nagyon ki volt borulva és egy fél napig sírt.
  - Nem mondom el neki. Amúgy megértem, én is kiborultam. De ez nem igazság! Oké, hogy kirándulunk, de ez családi ügy! Én is mehetek veletek! - mondtam szomorúan. - És a kiránduláson is csak két napot lehetek... - haraptam el mondatom végét. Apu kérdőn nézett rám.
  - Az igazgató azt mondta, hogy van még egy klip, amiben szerepelnem kell. Ezért csak két napra enged el. - magyaráztam meg neki.
  - Értem. De akkor amúgy sem jöhetnél.
  - Tudom, de akkor is! Miért ilyen kegyetlen a sors????
  - Te vállaltad el.  Figyelni kellett volna a zárójelekre. - nézett rám komolyan, amolyan "Én megmondtam" fejjel.
  - Honnan tudtad?
  - Ez a sóbiznisz, kislányom. - mondta kedvesen.
  - Amúgy, anyu hol van? - kérdeztem.
  - Elment a reptérre, megvenni a jegyeket.
  - De hát ezt az interneten is megtehette volna.
  - Tudod, milyen. Nem hisz az efféle boszorkányságokban. Nem tudtam lebeszélni róla, hogy elmenjen. Hallottam Jung Shin-ról. Gratulálok hozzá! Rendes fiú, megérdemled. - mosolygott.
  "Na, ez meglepett. Apu gratulál egy fiúhoz? A múltkor tök kiakadt, mikor mondtam neki, hogy egy fiú bandával dolgozom, most meg egyenesen gratulál? Magyarázatot követelek!"
  - Komolyan gondoltad? - néztem rá furán.
  - Hát persze. Kedvelem őt. Nem értem, hogy anyád min akadékoskodik rajta.
  - Akadékoskodik? Mondjuk, mikor nálam volt, akkor se nézte jó szemmel. Pedig én azt hittem, kedveli.
  - Tudod, nőből van. - Kérdőn néztem rá. - Semmi, semmi. - vágta rá.
  - Yaaa! Mondd el!
  - Ezt nem lehet megmagyarázni! Csak félt.
  - De ha félt, akkor európai fiút se akarjon!
  - Mi van? Ezt hogy érted? - ráncolt a szemöldökét.
  - Azt mondta, hogy remélte, hogy kibírom koreai fiú nélkül.
  - Ezt nem mondod komolyan?! - csattant fel.
  - De igen. Ezt mondta.
  - Hahh. Szóval megbánta, hogy hozzám jött?
  - Nem!!! Nem ezt mondtam!! - ijedtem meg.
  - Pedig nagyon úgy hangzott. - durcizott.
  - Naa, ne lógasd az orrod! - kértem. - Na, de én most megyek a jövendőbeli vődhöz. - kacsintottam jelezve, hogy úgysem hagyom, hogy anyu megtiltsa a Jung Shin-nal való kapcsolatom.
  - Rendben. Add át neki üdvözletem!
 - Átadom. - léptem ki az ajtón.
  "Na, újabb tíz perc séta. Jól átgondoltam én ezt? Kell nekem még a mai nap ennyit sétálni? Nem, hogy haza mennék aludni. De NEM! Nekem most beszélnem kell a párommal!"
Elindultam, beraktam a fülesemet és benyomtam egy AFC albumot. Felszálltam a buszra és kit pillantottam meg? Hát a most már sokszor említett barátom, Jung Sin-t!
  - Szia, hát te? - érdeklődtem.
  - Tőled jövök. Hol voltál? - nyomott egy puszit arcomra, miután leültem.
  - A szüleimnél voltam. De miért voltál nálam?
  -B-beszélni szerettem volna a hajnalról...
  -Beszéljünk. - bólintottam.
  - Ne itt. Gyere át! - kérte a kezemet szorítva, boci szemekkel. Elnevettem magam.
  - Amúgy is odamentem volna.
  A buszon megosztottam vele a fülhallgatómat és együtt hallgattuk. Kedvesem nem értett belőle ugyan semmit, de meghallgatta. Néha azért megkérdezte, hogy egy-két dal miről szól. Ez volt az összes, amit beszéltünk az út alatt. Ami nem volt rövid idő, de legalább megszerettettem vele az egyik kedvenc bandám.
 Mikor lement az album, cseréltünk. Most ő jött. Meghallgattunk pár CNBLUE-t és FT Island-et. Ezek a dalok is tetszettek.
  "Annyira jó, hogy egyezik az ízlésünk."
Szép lassan megérkeztünk az úti célunkhoz és leszálltunk. Jung Shin gentleman módjára lesegített. Gyönyörű késő tavaszi idő volt.
  "A majdnem tavaszi idő gyönyörűsége csak most tűnt fel."
Megálltam a buszmegállóban és hagytam, hogy a nap meleg sugarai simogassák az arcom, majd ránéztem a mellettem álló fiúra.  
 A nap megvilágította mogyoróbarna haját, ami aranybarnára változott. Csak most látszott rajta, hogy valami történt. Szemébe fésült haja eddig nem engedte látszódni az alatta elbújó bal szemét.
A szeme alatt egy lila folt éktelenkedett. Riadtan néztem rá.
  -Mi történt?
  - Hogy érted? Ja, csak lefejeltem másnaposságomban az ajtófélfát.
  -Biztos? - simítottam végig a karján.
  - Biztos. Ha végre befáradnál a lakásba, akkor meg is mutatom, hogy melyik volt az. - fogta meg a kezem.
  Elindultunk, és megint nem szóltunk egymáshoz. 
"Nem szeretem az ilyen perceket., mert ezek azt jelentik, hogy valami nincs rendben..."
Megérkeztünk a dormhoz. Beléptünk az ajtón és párom épp mondani szeretett volna valamit, de Min Hyuk kiáltásaira lettünk figyelmesek.
  -Basszus, mi van? MIN HYUK!! - kiáltotta.
Annyira megijedtünk, minden kiment a fejünkből, amit mondani akartunk egymásnak és úgy ahogy voltunk, cipőstől, kabátostól rohantunk a dobos szobája felé, ahonnan a hangok jöttek. Min Hyuk egyre fájdalmasabban kiáltozott, a maknae berontott a szobába és az ágyon fetrengő fiúhoz rohant.
  -Ju...Jung Shin-ah... -nyögte nehezen.
  - Hyung, mi van? Mi fáj?
  - Áááááh!!!!!!! - üvöltötte.
 "Szörnyű érzés lehet, mikor látod, hogy egy nagyon kedves barátod bajban van és te nem tudsz neki segíteni."
  - Min Ah-yah, hívd a mentőket! GYORSAN! -utasított.
  - Ne... Nem kell.... Jó-jól... vagyok...... - próbálkozott  beteg fiú, de Jung Shin csendre intette, hogy ne mondjon ilyeneket, mikor tisztán látszik rajta, hogy nagy gáz van.
  Előkaptam a telefonom és tárcsáztam. Nem vették fel azonnal, így az aggodalom miatt sírni kezdtem. Mire felvették, remegő hangon tudtam csak elmondani, hogy mi történt.
  -Azt mondták tíz perc és itt vannak.
  -Tíz? Aigoo, haver tarts ki! Vagy nyugodj csak le és próbáld meg elmondani, hogy mi a baj... - küzdött könnyeivel a fiatalabbik. Én is az ágyhoz mentem és megfogtam a szendóvedő fiú kezét.
  - Lázas! Nagyon!!
  -Aissssssh! Le kell valahogy nyomnunk a lázát, amíg ideérnek a mentősök. Menj be a.... fürdőbe és hoz.... hideg vizes törölközőt! - mondta, vagyis kiáltotta szavakat keresve.
  Bementem az említett helységbe, de nem jutott eszembe, hogy hol is vannak a törölközők, hiszen eddig csak azon az ominózus estén voltam itt és még az idegesség is közre játszott. Átkutattam mindent, majd végre találtam egyet, ami Jung Shin nevét viselte. "Remélem, nem baj..."
  -Itt van! - rohantam vissza hozzájuk.
  - Köszi. - Csöngettek. - Maradj itt hyung-gal!
  - Rendben. - mondtam és ő elrohant. Min Hyuk próbált valamennyire lenyugodni, de nagyon nem ment neki. Pár másodperc múlva párom kíséretében 2 mentős és egy orvos jött fel. Azonnal kezelésbe vették betegünket.
 Nem tudták megmondani, hogy mi is pontosan a baj, ezért elvittek minket vele a kórházba. Infúzióra kötötték, mert kiszáradt és fájdalomcsillapítót adtak neki. Ennek hatására eltudta végre mondani, hogy mi is történt. A hasa görcsölt és az orvos egy alapos vizsgálat után azt mondta, hogy vakbélgyulladása van.
  - A láza miatt, ha nem műtjük, nagyon nagy baja is lehet.
  - Felhívom az FNC-t. - vonult félre Jung Shin.
  - Én maradok. - mosolyogtam Min Hyuk-ra.
  - Köszi... Sajnálom.. - nyöszörgött.
  - Mit?
  - Hogy most miattam itt kell lenned és nem tudsz rendesen, nyugodt körülmények között beszélni Jung Shin-ah-val...
  - Ezt hogy érted? - néztem rá értetlenül.
  - Jung Shin-ah fontos dolgot....
  - Felhívtam őket. Yong Hwa hyung-ék is mindjárt jönnek. - jött vissza az említett fiú. - Menedzser-sshi azt mondta, hogy ha azt akarjuk, hogy még sokáig doboljon, akkor hajtsák végre a műtétet. - mondta a dokinak.
  - Rendben. Szólok, hogy készítsék elő a műtőt és keresek magának egy nővért, aki beadja magának a "nevetőszert". - vigyorgott a doki.
 Fura fejjel meredtünk rá. Ő erre csak megvonta a vállát és távozott. Csendben vártuk, hogy vissza jöjjön. Mikor visszajött, egy számomra megdöbbentő hírt is közölt:
  - Az úr már elő van jegyezve egy műtétre.
  - Igen, tudom. - bólintott Min Hyuk. Kérdőn néztem rá.
  - Emiatt és a láza miatt a mostani páciens után maga következik - mondta az orvos.
  - Micsoda? - mormoltam az orrom alatt.
  - Gyere! - húzott ki Jung Shin a folyosóra. - Elmagyarázom.

~Lee Gi Kwang szemszöge

 A "nem fogok balettozni, még ha fizetnek se" elvet követtem egész nap. Lehetetlennek találom azt, hogy fehér harisnyában és tütüben rohangáljak össze-vissza  ilyen felsőtesttel. Láttam már ilyen férfi tütücincéreket, de egyiknek se volt egy kockája se. "Aigoo, tennem kell valamit!"

Ezt fogok én balettozni!

  - Mikor akarod megvenni a harisnyát? - röhögött Jun Hyung.
  - Hahaha, nagyon vicces. Honnan tudsz róla? - kérdeztem, Jun Hyung válaszul Yo Seob-ra mutatott.
  - Te pletykafészeeeeek! - kiabáltam rá és neki estem.
  - Ááááááá! Hagyj békén! Auuu! - visította az áldozatom.
  - Mi folyik itt? - jött be mérgelődve Doo Joon. - Gi Kwang, szállj le Yo Seob-ról!
Jun Hyung a kezébe nyomta a forgatókönyvet.

  - Hahaha! Ez kész!! Pff... - röhögött rajtam. Ahogy hallottam, elvágódott a földön a röhögéstől és a padlót kezdte verni. "Örülök, hogy jól szórakoznak rajtam."
  Mikor kellőképpen megrángattam Yo Seob-ot, a földön fetrengő leaderünkhöz léptem.
  - Ha kiröhögted magad, hyung, akkor talán segíthetnél is. - húztam föl a földről.
  - Mi-miben? - próbált beszélni, ami nem ment olyan könnyen.
  - Át kell íratni a klipet! - ragadtam meg a vállát. - Én nem fogok balettozni!
  - Oké. - nyugodott le. - Menjünk a rendezőhöz.
  - Rendben. - rontottam ki az ajtón. Egyenesen az irodájához mentem.
  - Uram... Elnézést a zavarásért, de a forgató könyvvel van egy kis baj...
  - Na, tényleg? És mi lenne az? - állt fel az asztalától.
  - Itt az áll, hogy balettoznom kéne...
  - Igen, így van. Mi ezzel a probléma?
  - Csak az, hogy én HIP-HOP-BAN DOLGOZOM! - akadtam ki.
  - Kell egy kis változatosság. Így legalább meg tudod mutatni a rajongóidnak, hogy sokoldalú vagy. - mosolygott.
  - De én nem fogok tütüben rohangálni!!! - kiabáltam.
  - Ne emeld fel a hangod! - szidott le. - Ami a tütüt illeti, egy pár óra múlva küldök érted egy kocsit, ami elvisz valahová. - titkolózott. - És most el kell intéznem egy fontos telefont. - fordult el tőlem.
  - Aish!! - üvöltöttem, mikor kiléptem és a falat kezdtem verni. Erre megjelent két biztonsági őr.
  - O-óó! - mondtam, mire megragadtak és vonszolni kezdtek a lakás felé. Rugdalóztam, kiabáltam, harapdáltam a kezüket, mindent csináltam, de nem használt semmi.
  - Engedjetek el! Nem tudjátok, hogy ki vagyok? Azonnal eresszetek el!
A két teher vonat egymásra nézett és csak megvonták a vállukat.
  - Gi kwang! Mire véljem ezt? - lépett ki röhögve Sung Jae a lakásukból.
  - Ne röhögj és formálisan beszélj! Hyung vagyok! - kiáltottam rá.
  - Hát.. ebben a helyzetben előbb vagy dongsaeng. - röhögött tovább. Erre a biztonsági őrök is felnevettek.
  - Haha. Na, ezért még kapsz! - kiáltottam neki, mikor elhaladtunk előtte. Ő nem hagyta abba a röhögést, de visszament a lakásba. Így legalább nem hallottam, hogy nevet.
  A biztonsági vonataim a BEAST lakáshoz ráncigáltak.
  - Gi Kwang! Kölcsön kérhetem a gorilláidat?? - támadott le bociszemekkel Yo Seob, mikor besétáltak velem az ajtón. - Nagyon királyok!!
  - Ők nem gorillák, és nem is az enyémek, csak hazakísértek. - mondtam, mikor letettek a földre és kimentek.
  - Mi volt ez? - értetlenkedett Doo Joon, mikor kijött az előszobába.
  - Hát, amikor kijöttem az irodából dúltam-fúltam mérgembe, és ők úgy ítélték meg, hogy rendbontásra készülök.
  - Aha, de gondolj bele, mi lett volna, ha meglát valaki!
  - Nyugi! Nem látott meg sen... - megcsörrent a telefonom. - Haló?
  - Szia, figyi ráérsz ma? - hallottam egy lány reszkető hangját.
  - Szia... Ööö... Mi van? Miért ilyen a hangod?
  - Ki az? - kérdezte az összes srác a szobában.
  - Na Eun. - tátogtam. A telefonból nem jött hang. - Na Eun! Itt vagy? Haló?
  - Ja, igen. Itt vagyok. Szóval ráérsz ma? - jött a válasz.
  - Igazából csak pár óráig, mert utána el kell mennem.
  - Hova?
  - Nem t'om. Titkolóznak.
  - Hát, akkor mindegy. Szia.
  - Ne tedd le! - kiáltottam, de lerakta.
  - Ez mi volt? - meredtek rám.
  - Fogalmam sincs. A hangja... remegett. És vékonyabb volt a szokottnál.... és ez a minden ok nélküli telefon lecsapás... Mi.. Mi van? Csak nem?! - kaptam fel a fejem és elrohantam.

23. My life

Hazafelé Seung Yeon nem kérdezősködött. Azt hiszem megértette, hogy ezek a dolgok igenis komolyak. Kitettek a CUBE-nál és amilyen halkan csak tudtam, felrohantam a lakásomhoz. Ez a péntek szörnyen kezdődött.

 „Nem csoda… péntek 13-a van.”

Eddig nagyon szomorú és dühítő dolgok történtek. De amik ezek után jöttek…

 Szerencsére nem találkoztam senkivel, így egyből lefeküdtem.

Reggel arra ébredtem, hogy csengetnek. Kómásan az ajtóhoz léptem, kinéztem a kukucskálón és azonnal kinyitottam az ajtót.

   - Min Ah drágám! - jött be anyu piros szemekkel.

  -  Mi… Mi az? – néztem rá kétségbeesetten.

  - A nagyi… Kórházba került! – Ettől a kijelentéstől féltem a legjobban kiskorom óta.

  - Melyik?

  - A magyarországi… - gördült le egy könnycsepp az arcán.

 „Nem! Csak ő ne! Ennél rosszabb dolog nem is történhetne az utazás előtt.”

Az én arcomon is gyülekeztek a könnyek.

  - És most mi lesz? - kérdeztem.

  - Hát… Éppen emiatt jöttem… Apáddal elutazunk hozzá, te meg, mivel jövő héten kirándulás van, itt maradsz.

  - De én…

  - Tudom, hogy mennyire szereted és, hogy mennyit jelent neked, de nem jöhetsz. Jung Shin-nak is szólok, hogy vigyázzon rád. Bár gondolom úgy is mindig együtt lesztek, így ez nem lesz nagy kérés tőle.

  - De én menni akarok!! – sírtam és lerogytam a földre. Anyu felsegített a földről, letörölte a könnyeimet és mélyen a szemembe nézett. Mielőtt bármit is mondhatott volna, muszáj volt megkérdeznem:

  - Honnan tudtad?

  - Mit?

  - Hát, hogy én és Jung Shin… Tudod…

  - Együtt vagytok?? – kerekedett el a szeme. - Tényleg??

  - Nem tudtad? De hát az előbb, ahogy mondtad…

  - Csak azt értettem ez alatt, hogy vele vagy csak igazán jóban a suliból és így biztos vele töltöd ezt a hetet. De ha már egy pár vagytok… Mióta?

  - Nem sokkal a CUBE-hoz kerülésem után történt valami, ami miatt nagyon szomorú lettem és ő ott volt nekem. Meg a korházban is… Aztán utána… - próbáltam magyarázni.

Anyu arcán semmi sem tükröződött az érzelmeiből. Emiatt egy kicsit meg is ijedtem.

  - De most neki is nehéz pillanatai vannak, így úgy gondolom, nem lesz valami boldog ez az utazás.

  - Értem. Hát… nem tudom meddig fajultak a dolgok, de azt hittem, kibírod koreai barát nélkül.

  - Miért mondod ezt? Ha már egyszer itt élek, nem szeretnék egyedül meghalni. Különben is, azt hittem kedveled Jung Shin - t, akkor mégis miért mondod ezt?  Nem értem ezt az egészet.

  - Mindegy. Majd később rájössz. Na, de a lényeg, hogy holnap utazunk, és ha valami baj van, akkor menj apád szüleihez.

  - Lekísérhetlek a repülőtérre? – kérdeztem, mint egy kisgyerek.

  - Persze, majd felszólunk. – mondta.

  - Amúgy, mi a baja?

  - A papa azt mondta, hogy szívinfarktusa volt.

  - Jaj, ne! – kiáltottam és hirtelen felindulásomból megöleltem anyut. Visszaölelt és a hátamat simogatta. Ezután mennie kellett pakolni, én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.

  „A nagyi kórházban, én meg élvezzem a kirándulást az egyik legszebb szigeten azzal a tudattal, hogy sehogy sem tudok neki segíteni?”

Egy stáb tag jött be.

  - Park Min Ah, az igazgató hívat. - mondta.

„Az igazgató? Engem? Na, most mi lesz?

  - Rendben, megyek.

Elindultam az iroda felé, de útközben összefutottam Yo Seob - bal.

  - Szia! De rég láttalak! – ugrott a nyakamba.

  - Két napja… - mondtam kedvetlenül.

  - Hova mész? Arra az igazgatói van.

  - Igen, tudom. Oda tartok. – hajtottam le a fejem.

  - Omo! Vajon mit akarhat? Remélem, nem küldenek el.

  - Pedig szerintem azért. Már kész a klip és nem maradhatok itt örökre. Nem vagyok énekes.

  - Hát, ha az is lesz, ne szakítsuk meg a kapcsolatot. És ha pakolsz, akkor szólj és hozok kaját. – Ezen akaratlanul is elnevettem magam. Maradtam volna még, de nem várathattam meg a munkáltatóm.

Gyors léptekkel haladtam, majd az ajtó előtt megálltam. Vettem egy nagy levegőt és lenyomtam a kilincset.

A 40-es éveiben járó férfi éppen telefonált, így nem mentem beljebb.

  - Gyere be, ne állj ott! - invitált be.

  - Rendben. – léptem közelebb és leültem az asztala elé helyezett székre. Letette a telefont és a tárgyra tért. Mint azt sejtettem, azért hívott, mert nem maradhatok itt úgy, hogy semmi dolgom.

  - De, ha úgy gondolja, akkor maradhat, csak akkor magának is meg kell kötnie egy szerződést.

  - Értem. Mi áll abban a szerződésben? – kérdeztem.

  - Az, hogy csatlakoznia kell egy lány bandához. Továbbá pár évig gyakornoknak kell lennie, így abba kell hagynia a tanulmányait. Aztán, ha bírja energiával és befut a banda, és beindult a karriere, akkor folytathatja az iskolát.

  „Pár év…”

  - De én nem tudok énekelni, se táncolni… Ebben a klipben sem volt…

  - Áh! Ami a klipet illeti… Lesz egy bónusz videó a srácok albumában. Elvállalja?

  - Persze, de nekem a jövő héten az iskolával el kell utaznom…

  - Nem utazik. – vágta rá.

  - Mi??

  - Szólok az iskolának, hogy nem megy.

  - De ezt az utazást miattam nyerték!! – kezdtem kiakadni.

  - Akkor ez esetben maximum 2 napra elengedhetem. És most NAGYON engedékeny voltam.

  - És ha nem vállalom el?

  - Azt nem teheti. Amikor idejött, aláírt egy szerződést, amiben az állt, hogy az albumban szereplő klip (ek)ben játszik. – vette elő az aláírt papírt.

  „Hoppá! Hát azt az „(ek)”-et nem vettem észre.”

  - Nos, akkor a gyakornokságon még gondolkozom. – mondtam, felálltam és távoztam. Ezután visszamentem a lakásomba, felkaptam a táskám és rohantam anyáékhoz.

~Lee Gi Kwang szemszöge~

Hát abból, hogy lefekszek aludni, semmi sem lett. Du Jun nem hagyott békén a szidalmazásával.

  - Nem hiszem el! Még egy diszkóba se lehet úgy elengedni, hogy ne csinálj semmit. Mit képzeltél? Csak úgy eltűnhetsz? Legalább Jun Hyung-ot értesíthetted volna.

  - Hagyjál már! Jung Shin-nal balhéztam… - haraptam el a mondatom végét.

  - Balhéztál? De még sose volt gáz köztetek.

  - Hát most volt. És Min Ah is benne volt a dolgokban.

  - Te egy akkora barom vagy!! – szállt be a vitába Jun Hyung. – Ott van az a csaj az APink-ből. Mi a fenét akarsz még? A múltkor azt mondtad, hogy már letettél róla. Akkor meg?

  - De én egy szóval sem…

  - Figyi: Te + Min Ah + Jung Shin = csak ez lehet.

 - Jó, igen, az volt. És? Foglalkozzatok magatokkal, engem meg hagyjatok aludni! – morogtam rájuk.

Du Jun-ék megszeppentek. Lehunytam a szemem és elaludtam.

 Alig két órát tudtam csak aludni és felkeltem. A többiek még nagyban aludtak, nem akartam felkelteni őket, ezért csendben a konyhánkba mentem. Csináltam egy kávét, hogy ha már fent vagyok, akkor legalább legyek friss. Nem bírtam megmaradni egy helyben, így átmentem a konditerembe. Erősítettem egyet, majd átmentem a táncterembe. Benyomtam a lejátszót és táncolni kezdtem.

  "Imádom a táncot. Talán jobban is, mint az éneklést. Mondjuk tánc közben lehet énekelni.... Mindegy. Ha táncolok semmi nem tud érdekelni, csak a ritmus. A hip-hop az én műfajom. Ebben nőttem fel. Ha nem táncolhatnék, az olyan lenne, mintha nem lélegezhetnék."

 Megállás nélkül táncoltam. Táncoltam, forogtam, elestem, felálltam, tovább táncoltam...

  "A tánccal kitudom adni az összes felgyülemlett érzésemet. A haragot, boldogságot, szomorúságot, féltékenységet... Ilyenkor nem létezik éjjel vagy nappal. Nem létezik az idő. Csak én és a zene. Sokszor a tánccal jobban ki tudom magam fejezni, ha valaki erősen koncentrál a koreográfiámra, akkor könnyen meg tudja fejteni, hogy éppen mi is van bennem. A tánc mondhatni a feleségem, a zene pedig a pap, aki összead minket."

 A zeneszámok váltogatták egymást. A stílusuk is velük változott. Már vagy tíz szám lement és én rendíthetetlenül táncoltam.

  - Nyugi van! - kiáltott rám valaki az ajtóból.

  - Jun Hyung hyung! - fordultam felé.

  - Na, nyugodj le, felejtsd el Jung Shin-t és végre foglalkozz magaddal is! Az utóbbi napokban csak Min Ah, Jung Shin és Na Eun körül forogtál. Hagyd ezt abba. Tönkre fogod magad így tenni, ha folyton táncolsz az alap 6 órán kívül.

  - Most mi van? Szeretek táncolni...

  - Igen, és ha bajod van akkor is csinálod.

  - Dehogy is! - Vagyis de...

  - De igen. Most is azt csinálod. Túl régóta ismerlek ahhoz, hogy ne udjam, hogyan engeded ki a fájdalmakat.

  - Jó. - kapcsoltam ki a lejátszót. - Akkor mit csináljak?

  - Hát... Péntek van... Nézd át a bónuszvideó forgató könyvét.

  - Már meg van? - csodálkoztam.

  - Aha. Futás, aztán olvasd el és meséld el nekem, hogy mi lesz. Én még nem olvastam. - utasított.

 Meghajlással jeleztem neki tiszteletemet és azt, hogy én most távozok. Sietős léptekkel haladtam az igazgatóihoz, hogy elkérjem a könyvet. Be akartam kopogni, de hallottam, hogy bent van valaki. Egy lánnyal beszélgetett. Benéztem a kukucskálón és láttam, hogy a lány Min Ah. Megvártam, míg a csaj elmegy, aztán bementem.

  - Uram, - hajoltam meg. - a forgatókönyvet szeretném elkérni. Amúgy... miért volt itt ez a lány?

  - Tessék. - adta át a tárgyat. - A lány pedig az itt léte miatt volt itt. - közölte. Látszott rajta, hogy nem szeretne többet mondani.

  - Aha. Köszönöm. Viszlát! - léptem ki gyorsan az ajtón. Visszamentem a lakásba, leültem a kanapéra, ölembe vettem egy tál chipset és olvasni kezdtem.

 A bónuszvideó tartalma:

"Hyun Seung és a barátnője veszekednek, a csaj hozzám jön sírni, én megvigasztalom. A csaj egész sok időt tölt nálam és belém szeret. - Hú, milyen elcsépelt fordulat. - én alapjáraton szerettem a lányt, így összejövünk, lesz vagy 5 csókjelenetünk. Hyun Seung jön békülni a csajjal, de a csaj már engem szeret és velem akar maradni. Hyun Seung erre nekem ront, elkezd verni, én nem hagyom magam és visszaütök. Véresre verjük egymást, a csaj beolvass a srácnak és ekkor jön a refrén:

De csak mert te ezt szeretnéd. - Ekkor Hyun Seung elmegy, a csaj felsegít, rám mosolyog és boldogan élünk tovább.

  - Hát ez így elég... - gondoltam magamban. - Ki lesz a csaj? Min Ah csak az első klipben szerepel és tudtommal ez nem folytatása az elsőnek.

  - De jó! Újabb lány... - mondtam kedvetlenül.

  - Na, mi van chingoo? - lépett be a szobába Yo Seob. - Mit olvasol?
  - A fekete listát. - mondtam vészjóslóan. - És te vagy az első! - ugrottam hozzá ijesztően. A gyerek csak felröhögött. 
  - Ja. Te meg a második. Áááh! Chips! - lökött félre és zabálni kezdte a rágcsámat. - Na, add a listát!
Odaadtam neki és olvasni kezdte. Nagyon tetszhetett neki, mert végig röhögte az egészet.
  - Ne már! Miért mindig te és Hyun Seung akcióztok? Én is akarok!! - kezdett hisztizni.
  - Hát mert... már bocs de szerintem azért, mert te nem bírnád ki.
  - Most azt mondod, hogy dagadt vagyok????? - mérgesedett fel.
  - Ajj, mondtam, hogy bocs.
  - Teteteteteeeeeeee...! - emelte felém az öklét, majd visszalesett a könyvbe. -Hahaahahaaa! - kezdett fuldokolni a röhögéstől. - E-ezt olva-astad? Pfff. - köpte ki a chipset. -Ez röhej!
  - Mi van? Mit röhögsz? - kaptam ki  a papírokat a kezéből.
Olvasni kezdtem még egyszer. Ugyanaz a történet... Vagyis nem!
  "Mi a frász??? Csak nem két oldalt lapoztam? Pedig 
úgy látszik...
  - Neeeeeeem!! - szörnyülködtem. - Hogy mi a fenét csináljak?? Én ezt nem csinálom! Yo Seob, tiéd a szerep.
  - Hülye vagy? Te mondtad, hogy nem bírnám ki. És különben is, én TÜTÜBEN???
 "Haha... El tudom képzelni. Pff..."
  - Sok sikert hozzá, hercegnő. Hwaiting!! - szurkolt.
  - Kösz. - sziszegtem fogaim között.
  "Na, ja. Ebben a két oldalban az állt, hogy a csaj balett táncos és meg fog tanítani engem is. Ez úgy fog kinézni, hogy amíg nálam van, az én próbatermemet használja, egyszer-kétszer lemegyek hozzá és párhuzamosan táncolunk. Én hip-hop-ozok, ő balettozik. Aztán ugye, el kezd tanítani.... -Na, erre kíváncsi leszek! - Egyre többet táncolunk együtt... Csinálunk egy koreográfiát, amit majd be kell mutatnunk a csaj sulijában.
  - Na nem! Ez... Ez... Hát azt leshetik, hogy én tütüben, meg harisnyában rohangáljak 50 millió ember előtt, a csaj utasításaira!

22. My life

Gi Kwang nem akart elengedni minket. Mindenféle baromságot összehordott Jung Shin ellen. Már azt hittem oda kell mennem, hogy lecsapjam, mikor (nem is tudom honnan) előugrott Seung Yeon.

 -Futás! -kiáltotta, miközben lefogta Gi Kwang-ot. Jung Shin sokkos állapotban volt, így nekem kellett magam után ráncigálni.

Betuszkoltam a kocsiba, majd én is beültem. Szerencsére volt jogsim, így vezethettem. Elindultunk.

"Fogalmam sincs, barátnőm hogy bírta ilyen sokáig feltartani gyerekkori barátját, de ezer hála érte."

Nagy nehezen kitaláltam az autópályáról és a CNBlue dormhoz vezettem. A koromsötétben alig tudtam tájékozódni. Zavart a csönd, zavart a sötét, zavart, hogy mellettem ül egy sokkos állapotban lévő maknae, aki síri csöndben, bambán nézett ki a fejéből és semmi reakciót nem vált ki belőle az, hogy rádudálok az előttünk bénázó autóra. Amilyen gyorsan csak tudtam vezettem a házhoz. Az út alatt majd' beleőrültem  a csöndbe, mikor:

 -Hova mész? -kérdezte rekedtes hangon barátom.

 -Haza viszlek. -válaszoltam.

 -Állj meg! -utasított szomorú hangon. -Itt állj félre!

 Félre álltam. Nem kérdezősködtem, csak félre álltam. 2 percig csendben ültünk az autóban, majd a mellettem ülő megszólalt.

 -Min Ah, figyelj! Nem kell velem maradnod, csak mert én voltam az első. Ugyanúgy lehetünk barátok, mint eddig és elfelejtjük az egészet. -mosolygott.

 -De, Jung Shin-ah...

 -Te Gi Kwang-ot érdemled. Nem látsz a szemedtől? Kis kora óta szerelmes beléd, csak ez most teljesedett ki.

 -Ja, persze. Azért hívott fel év elteltével, azért van barátnője. Ha tényleg szeretne, akkor nem ez lenne. Nem "Félvér"-ezett volna le, tartotta volna velem a kapcsolatot, nem jött volna össze Na Eun-nel és nem akarna megszerezni úgy, hogy a legjobb barátja barátnője vagyok. -ráztam a fejem.

 -Hibázott. És a barátnőszerzési módszere is bűzlik, de attól még...

 -NEM! -kiáltottam rá, mire elkerekedett a szemmel nézett rám. -Nem, ne is gondolj erre! Ne is kívánd ezt!! Én téged szeretlek! Csak is téged! és még egyszer fel ne hozd ezt a témát! -kértem. Barátomat megdöbbentették a hallottak és csak meredt előre. Már majdnem a célpontnál voltunk és már 2 óra is elmúlt. Hosszú csend állt be közénk, így újra indítottam az autót. Még mindig kommunikáció képtelen volt, így az úton egy szót sem szólt a hátra lévő úton. 10 perc múlva megérkeztünk a dormhoz. Mindketten kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé vettük az irányt. Jung Shin megállt az ajtó előtt és megfogta a kezem.

 -Köszönöm. -mondta.

 -Mit? -értetlenkedtem. -Hisz' szörnyen végződött ez az este.

 -Igen, de ez csak az alkohol miatt volt. De viszont már megint átsegítettél a holtpontomon. Szeretlek! -mondta és megölelt. Erősen ölelt és szerintem most mondta a legkomolyabban a "Szeretlek"-et. Amíg így tartott elgondolkodtam az autóban történt beszélgetésünkön. "Nem látsz a szemedtől? Kis kora óta szeret!", "...csak mert én voltam az első.", "..lehetünk barátok..."

 -Én is szeretlek! - öleltem vissza. 

Elengedtük egymást és bementünk. Ám ami fogadott...

 -Ju... Jung Shin-ah! Mennyi az idő? -kérte számon Yong Hwa.

"Hát, szerintem most inkább meg kéne húznia magát, ugyanis a házban mindenfelé sörös dobozok, kajás zacskók, kaja maradék... Úgy látom ők is jót buliztak."

 -Yong Hwa oppa! Mit csináltatok? Bomba robbant? -kérdeztem.

 -Min Ah drága! Hogy vagy? Mi újság? -próbálta terelni a szót. -Ja, hogy itt? Hát... Buliztunk...

 -Házibuli volt. -jött le az emeletről Jong Hyun. -De majd feltakarítunk! -bólogatott.

 -Én is úgy gondoltam, de TI KETTEN! Én ugyanis nem fogok segíteni! És nem fogok megint helyettetek mosogatni! Öcsém, 5 órára hagytalak itt titeket és ezt műveltétek? Mi lesz, amikor kirándulni leszek? -fogta a fejét Jung Shin.

"Tényleg az jövő héten lesz."

 -Jung Shin, most hagyd őket! Nehéz órákon vagy túl, menj és fürödj meg, aztán aludj! -utasítottam.

 -Rendeben, de csak mert tényleg fáradt vagyok és tavasszal fittnek kell lennem. -mosolygott. Nyomott egy puszit az arcomra, majd, felrohant a szobájába.

 -Én is megyek. Sziasztok! -köszöntem el és már futottam is a buszmegállóba. Visszamentem barátnőmékhez, miközben abban reménykedtem, hogy Gi Kwang már nem lesz ott, vagy legalábbis lenyugodott és tudok vele normálisan beszélni. Mikor odaértem a földön ültek és beszélgettek. Halkan hozzájuk léptem.

 -Seung Yeon, gyere! -böktem meg a vállát és felnézett rám.

 -Gwiyomi! Minden oké? -kérdezte. Erre a srác is felkapta a fejét.

 -Igen, de többet nem fogom engedni, hogy alkoholt fogyasszon. Beszéltem vele. Most már otthon van. Hú... Jong Hyun-ék buliztak és a ház... Mintha átment volna rajta egy hurrikán.

 -Yong Hwa bulizott?? Azta! Ezt is megértük!!!! -bólogatott.Gi Kwang felhúzott lábakkal ült és a karjait összekulcsolta lábai körül. Nem mondott semmit. -Akkor menjünk.

 -Menj előre, mindjárt megyek. -mondtam. Seung Yeon elment és hívta a sofőrt, én meg leültem a fiú mellé.

 -Ezt miért kellett? -kérdeztem.

 -Sajnálom...

 -Ezzel nem oldasz meg semmit.

 -Nem tudom mi van velem. A legjobb haverom....

 -Szerintem csak VOLT. Most az önbizalma egyenlő a 0-val. Gratulálok, kiabálnom kellett vele miattad! -tapsoltam.

 -Kiabálnod? Összevesztetek? -nézett rám.

 -Ja, azért mondtam, hogy minden oké. Tudod... én nem szoktam hazudozni, mint te. -mondtam lesajnálóan.

 -Most miért? Mikor hazudtam legutoljára?

 -Na, vajon? Már igazán abbahagyhatnád ezt. Jung Shin már telesen porba van tiporva anélkül is, hogy te aláznád. Nehogy azt hidd, hogy te is olyan vagy, mint ő. Mert egyáltalán nem. Te egy álom vagy a többi lány szemében, Jung Shin viszont egy kis szürke nyuszika, aki csak néhánynál kap helyet a szívekben, pedig gyönyörű lelke van. Ne merd magad hozzá hasonlítani. Jövő héten elmegyek a sulival, addig lesz egy kis időd magadba szállni és eldönteni, hogy melyikünket válaszod. Na Eun-t, vagy engem...

 -De..

 -Ja, bocs. Csak Na Eun-t választhatod. Akkor azon gondolkozz, hogy mi a "legjobb haver" feladata. Tedd túl magad rajtam, ez úgy sem jöhet össze. Menj haza és hívd fel Na Eun-t! -álltam fel és elindultam. 

"Hétvégén össze kell pakolnom a kirándulásra. Húú! A helyszín: Jeju-sziget! Annyira várom!!!"

~Lee Gi Kwang szemszöge

Megfordultam és Seung Yeon egész teste rám nehezedett. Rám ugrott és ezáltal a földre vágódtam.
"Aú!!!!"
  - Hé!! Szállj le rólam!! Összenyomsz! -kiabáltam.
  - Nem szállok le! Most legalább érzed a tetteid súlyát.
  - De akkor is! - löktem le nagy nehezen magamról. Felálltam és teljesen kiment a fejemből, hogy éppen veszekedtem. - Mi a francot csinálsz?
  - Rád ugrok. - vonogatta vállát. - Figyelj, állj le és mondj el nekem mindent, ami bánt, mert fix, hogy ez van a háttérben!
  - Oké. - ültem le. - Hát, tudod... - vakargattam a tarkóm. - Nem tudom, hogy most igazából mi van. Min Ah-t és Na Eun-t is szeretem.... Min Ah-t régebb óta és talán jobban is.... és igazából féltékeny vagyok Jung Shin-ra, amiért az ő barátnője... Nem értem, hogy mit szerethet benne ennyire. Bár... Megértem. Szörnyen viselkedtem és én sem értem, hogy tehettem ezt. Egy barom vagyok! - hajtottam a fejem térdeimre.
  - Ennyi? Csak ez a baj? - nézett rám.
  - Nem. Na Eun haverja... A minap.... - homlokomhoz értem.
Seung Yeon értette a célzást: - Miért tette?
  - Azt mondta, hogy ha Na Eun miattam sírni fog, akkor nem fogom megérni, hogy olyan híres legyek, mint Kim Jae Joong sunbae.
  - És most félsz visszamenni a lányhoz? - tette kezét a vállamra.
  - Hát, kb. De majd holnap beszélek Na Eun-nel,
  - Fel a fejjel... De akkor sírt a csaj? Miért?
  - Mert meghatódott azon, amit előtte mondtam neki. A srác meg pont akkor jött oda, vagy lehet, hogy követett. Mindegy.
  - Értem. Min Ah-nak van egy barátja, akit mindenkinél jobban szeret, úgyhogy bármilyen nehéz is ezt kimondanom, csak Na Eun-nel foglalkozz és felejtsd el Min Ah-t. - mosolygott. - Így mindenkinek jó lesz.
  - Lehet, igazad van. Megpróbálom. - bólintottam. 
Ezután Seung Yeon leendő fiújáról beszélgettünk, de sajnos nem ismertem a srácot. Már vagy 10 perce beszélgettünk, amikor Min Ah visszajött.
Elküldte beszélgetőtársam és leült mellém, majd beszélni kezdett.
  "Hát komolyan! Ez a két csaj csak a tetteimről képes beszélni? Mondjuk...igazuk van...."
Min Ah azt mondta, hogy miattam veszekednie kellett Jung Shin-nal. Kérdeztem, hogy miért, de ő válaszként csak lesajnálóan nézett rám ás iróniával beszélt.
Megpróbáltam neki megmagyarázni a dolgokat, de nem hagyta. Csak beszélt és beszélt.
Végül a fejemhez vágta, hogy nem merjem magam Jung Shin-hoz hasonlítani, mert ő egy "szürke nyuszika", akit nem szeretnek.
  "Ch... Ja. Azért van Malajziában meg Indonéziában meg még Isten tudja hol több millió rajongója. De mindegy." - gondoltam.
Meg, hogy én egy álom vagyok.
  "Húú! Ezt bóknak veszem."
Meg, hogy szálljak magamba és döntsem el, hogy mit akarok. Ja, és erre azt kaptam egy hetet. 
  "De min gondolkozzam, ha csak egy embert választhatok? Na Eun-t választom."
  "Azta! Egy hét Min -ah nélkül... Akkor megint Yo Seob hülyeségeit, Doo Joon okoskodásait és Jun Hyung erősködéseit kell majd hallgatnom. Áhh! Akkor egy egérút maradt: Na Eun... és Jong Sun. Remélem Na Eun elmagyarázta már annak a gyereknek, hogy mi is történt, mert ha nem, nekem annyi."
Min Ah-ék otthagytak egyedül. Ideje volt, hogy én is induljak. Hívtam egy taxit és hazavitettem magam. Iszonyatosan fáradt voltam, így nem volt kedvem Doo Joon-ék aggódó megjegyzéseit és kérdéseit hallgatni. Hagytam őket és lefeküdtem aludni.